19.rész: Miért én?

Sziasztok! Visszatértem a táborból, és meghoztam az új részt. Szomorú rész lett, de mit csináljak? :D Nagyon köszönöm a 12 komit az előző résznél, nagyon meglepődtem és nagyon megörültem. új rész +9 komi után jön :)

Louissal még egy kicsit beszélgettünk, de aztán időben elaludtunk. Reggel már a telefonom sípolására keltünk fel. 7 óra van, szuper. Elkezdődik újra 1 év szenvedés és tanulás. Megmosakodtam, kivasaltam a hajamat és magamra kaptam a kék ruhámat, amit tegnap vettem. Louisnak segítettem kiválasztani a ruháját, ami egy fehér-kék csíkos felső, fekete hosszú nadrág, nadrágtartóval és egy fehér tornacipő volt. Lementünk reggelizni, már mindenki az asztalnál ült, Kellyn a csodaszép rózsaszín ruhája volt. Megreggeliztünk, majd mindannyian beszálltunk Liam kocsijába és a suli elé mentünk. Az iskolába 5 sármos fiúval az oldalunkon sétáltunk be, mindenki csak bámult minket. Mi az? Ezek nem olvassák a legújabb híreket? Végig csak mosolyogtam. Megláttam az osztálytársaimat, ami hatalmas örömet jelentett.

- Lizzy!- kiáltottam, mire a barna szépség rám figyelt.

- Ashley! –odajött és megölelt. – Nagyon hiányoztál. Imádom a hajad.

- Köszi. Már nem bírtam volna ki nélküled. –mosolyodtam el.

Tovább fürkésztem, de megakadt a szemem Ellán. Nagyon sápadt volt, nem tudom mi baja lehetett, de ránk se mert nézni. Nicket, amint megláttam megöleltem, olyan jó, hogy barátok tudtunk maradni. Becsengettek. A fiúknak sajnos ki kellett menni, a tanárnő jött be helyettük.

- Jó reggelt diákok!

- Jó reggelt!

- Egy új év kezdődik el, számotokra az utolsó, ebben a gimnáziumban. Sok sikert, jó tanulást és kitartást kívánok egész évben. Mindenki elmosolyodott, majd lementünk az udvarra, ahol már találkozhattunk a fiúkkal. Louis mellé álltam és megfogtuk egymás kezét. Az igazgató belekezdett az ünnepi beszédbe. Nagyon hosszú volt, alig bírtam végig állni. Sajnos Niallnek el kellett mennie, mert megint találkozója volt Katyvel. Mi ott maradtunk. Egyszer csak azt látjuk, hogy egy szőke csaj fekszik a földön, körülötte pedig sok tanár áll. Közelebb mentem. Ella volt az. Segítettem, hogy bevigyék őt. Lefektették az egyik padra és ébredezni kezdett. Niall nevét mondogatta. Te jó ég, csaknem még mindig szereti? Az összes tanár rám nézett, mert én ismerem Niallt. Na Ashley, ezt most hogy beszéled ki? Csak bámultak, nem tudtam mit mondani. Közben bejött Louis is a terembe. Csak fél perc volt, amíg bámultak, de nagyon rosszul éreztem magam. Hirtelen a lábaim összecsuklottak, én pedig a földön kötöttem ki. Amikor felébredtem minden fehér volt körülöttem. Na, ne már… egy kórházban vagyok? Bejött egy orvos a szobába.

- Jó napot Ashley! Hogy van? Hogy érzi magát?

- Köszönöm jól vagyok, de mi történt velem?

- Az iskola év nyitón össze esett és most itt van.

- Értem. Merre van Louis?

- Csaknem az a fiú, aki csíkos felsőben, szagatott barna hajjal volt itt?

- De. Itt van még?

- Igen, azonnal beküldöm.

Kiment az orvos és pár másodperc múlva Louist pillantottam meg.

- Nyuszi, jobban vagy? –kérdezte, miközben az ágyamhoz rohant és fölém hajolt.

- Igen jól vagyok, de egy gyógy puszi nem ártana. –mosolyodtam el.

Louis arcomat a kezei közé vette és megcsókolt. Így csókolt meg legelőször is és ugyanolyan jó érzés volt. Louis egy széket az ágyam mellé húzott és leült.

- Remélem azért anyámékkal nem találkozok.

- Mert? Miért találkoznál velük?

- Orvosok, és ebben a kórházban dolgoznak.

- Na ne már. Szerintem jó lenne, ha beszélnél velük és nem bujkálnál tovább.

- De Louis! Ezt te nem értheted.

- Nyuszó, ne veszekedjünk, jó.

- Jó.  … Nagyon szeretlek.

Megcsókoltam és nem akartam elszakadni tőle. Nagyon szeretem, de azt utálom, amikor valaki jobban tudja, hogy mi jó nekem. Mire Louis elment este 9 óra volt. Azonnal elaludtam. Éjjel valami lüktetést kezdtem érezni a szívemben és nagyon fájt. Elkezdtem kiabálni, bejött pár orvos. Az ágyamat kigurították és egy másik helység felé toltak. Utolsó, amit láttam, hogy több orvos áll fölöttem és csak bámulnak. A többire nem emlékszem.

Louis szemszöge:

Hazamentem a kórházból és a fiúk azonnal lerohantak.

- Mi van Ashleyvel? Hogy van? Ugye nem komoly?

- Semmi komoly, csak egy sima ájulás, egyébként jól érzi magát.

Megcsörrent a telefonom, nem jelezte, hogy ki hív. Felvettem.

- Haló!

- Szia Louis. Eric Stewart vagyok, Ashley apja. Miért nem szóltál, hogy abba a kórházba hozták őt az ájulása után, ahol mi is dolgozunk.

- Próbáltam, de Ashley nem engedte.

- Mindegy, most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy gyere be a kórházba, Ashley rosszul lett, most műtik.

- Te jó ég, azonnal indulok.

Lecsaptam a telefont és rohanni kezdtem.

- Te meg hová mész? –kérdezte Zayn.

- A kórházba, Ashley rosszul lett.

- Megyek én is, te így nem vezethetsz.

Látta rajtam, hogy nagyon ideges vagyok és félek, remegni kezdtem, amint beszálltunk az autóba.

- Louis nyugi! Minden rendben lesz! –nyugtatgatott.

- Honnan tudod?

- Biztos vagyok benne, mert ismerem Ashleyt.

- Jó megnyugodok, csak siess már.

Amint megállt az autó kiugrottunk belőle és rohanni kezdtünk. Mire az emeletre értünk Ashleyt épp tolták ki a műtőből. Megpillantottam Ashley apukáját és odarohantam.  

- Jó estét! Hogy van Ashley?

- Minden rendben ment, de nincs jó állapotban. Amikor elájult súlyos fejsérülést szenvedett, ezért nem biztos, hogy mindenre emlékezni fog.

Alig bírtam visszatartani a könnyeimet, megszólalni se tudtam, ezért csak bólintottam. Szörnyű volt látni, ahogy az én kis szerelmemet betolják a kórterembe. Nem akartam hazamenni, itt akartam maradni vele. Zayn nem mert ott hagyni egyedül, ezért ő is ott maradt velem, igazi jó barát, nem tudom, hogy mit kezdenék nélküle. A folyosói székeken nem aludtunk sokat, de reggel az első orvost, akit megláttunk leszólítottuk.

- Jó reggelt! Megtudja nekem mondani, hogy hogy van Ashley Stewart?

- Jó reggelt! Sajnos még mindig nem ébredt fel, de ez csak órák kérdése. Amint felébred bemehet hozzá.

- Köszönöm.

Visszaültünk a székekre, a csöndet és gondolkodásomat Zayn törte meg.

- Louis, gyere menjünk haza, pihenned kell neked is.

- Nem megyek sehová. Itt akarok lenni, amikor felébred.

- Oké, akkor hozok neked valami kaját a büféből. –mondta és elment.

A sírás kerülgetett. Miért megint mi? Miért megint ő?