23.rész: Szeretlek apa!

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Nagyon szomrú lett, most ilyen kedvem van :/ Köszönöm az előző résznél az 5 komit, remélem ehhez is lesz legalább annyi :) puszii

Reggel, amikor felébredtem már nem találtam Louist magam mellett. Megijedtem. Hová tűnhetett? Épp keltem volna ki az ágyból, amikor felbukkant egy tálcával a kezében. A tálca tömve volt, feltételezem a reggelinkkel. Volt rántotta, tea és a répa sem maradhatott el.

- Jó reggelt Kincsem!

- Jó reggelt!

Louissal neki kezdtünk a reggelinek. Amíg én rántottát ettem, addig Louis a répát ropogtatta. Kint elég borongós idő volt, ezért jól esett a meleg tea. Befejeztük a reggelit és Louis levitt a tálcát a maradékokkal. Elkezdtem öltözködni. Még csak fehérneműben voltam, amikor valaki bejött.

- Uhh. –mondta Louis, majd megcsókolt. –Tényleg ilyen szép barátnőm lenne?!

Folytattam az öltözködést. Felvettem egy sötét kék farmert, fehér ujjatlan felsőt és egy barna sálat. Eddig nem is vettem észre, de a hajamból kikopott a vörösses szín és újra szőke lettem. Nem is baj, már hiányoztak a szőke fürtjeim.

- Louis, szeretnék tetkót. –mondtam.

- Rendben. Tetszik az ötlet.

- Akkor elmegyünk ma?

- Persze. Mehetünk is, csak felöltözök.

Louis gyorsan felöltözött, majd elindultunk. Gyalog mentünk, mivel a tetkós csak pár utcával arrébb lakott. Kézenfogva sétáltunk, pár fotó is készült rólunk. Amint beléptünk a terembe kicsit megijedtem. Remélem nem fog nagyon fájni.

- Szia Joe! –kiáltott Louis.

- Szia! –kiáltott vissza az a bizonyos Joe. Majd végül ide tolta a képét.

- Szia, Joe vagyok! –mutatkozott be.

- Én meg Ashley!

- Louis milyen tetkó lesz?

- Nem nekem lesz, hanem Ashleynek.

- Ohh, akkor Ashley milyet szeretnél?

- Én a forever young feliratra gondoltam, és a vállamra szeretném.

- Rendben, akkor ülj le ide. –mondta és mutatott a székre.

Féltem, be kell hogy valljam. Louis egész végig fogta a kezemet. Nem mertem odanézni, szerencsére nem is tudtam. Joe elkezdte a munkát. A tűszúrások kicsit fájtak, de azért ki lehetett bírni. Szóval túl éltem. Miután befejezte lefényképeztük és meg tudtam nézni. Joe remek munkát végzett, olyan lett, amilyenre elképzeltem. Megfizettük Joe munkáját és elmentünk.

- Joe azt hiszem még ilyen ügyben megkereslek. –kiáltottam vissza.

Büszke voltam magamra, hogy sikerült. Megálmodtam és megvalósítottam, ez lesz a mottóm J. Hazaérve azonnal rohantam és megmutattam mindenkinek. Egy meglepetést is találtam. Paul várt a nappaliban.

- Szia bátyó! –öleltem meg.

- Szia! Van egy kis baj. –kezdte.

- Ajjaj. Mi a baj?

- Anyáék mostanában nagyon sokat veszekednek. Apa sokszor nem alszik otthon.

- Ugye nem?

- De igen, el akarnak válni.

Elszomorodtam és szólni nem tudtam. Sokkolt ez a hír.

- Na de, most Chrisel mi lesz?

- Nem tudom, gondolom anyához fog kerülni. Mi meg nem tudom.

- Én ezt nem akaoom! –mondtam és szipegve öleltem meg Pault.

- Én se hugi, de mit tehetnénk?

- Ez a baj, hogy semmit. De van itt még egy rossz hír.

- Mondd, ne kímélj.

- Apa nagyon sokszor van berúgva. Napi szinten iszik, mióta veszekednek anyával és az orvosok azt mondták, hogy csak pár hete van.

- Nem! Ez nem lehet! –kiabáltam, majd felrohantam.

- Ashley! –kiabált utánam Louis és Paul, majd utánam is jöttek.

- Nyugodj meg minden rendben lesz. –mondta Paul, miközben mindketten ölelgettek.

- Nem, semmi sem lesz rendben. Mi lesz a sok hülyéskedésünkkel? Minden problémámat vele beszéltem meg, nem anyával. Tudom, nem foglalkoztam vele az utóbbi időben, és ez az ami a legjobban elszomorít. Minden szabad időmet vele akarom tölteni, ezért haza költözöm addig.

- Rendben Kicsim. Tedd azt, amit jónak látsz.

A fiúkkal elkezdtünk pakolni, majd Paullal hazamentünk. Betoppanva senkit nem találtam, csak az emeletről rohant lefelé Chris sírva.

- Ashley! –kiabálta, majd megölelt.

Nem akart elengedni. Pár percre rá jött le anyám.

- Szia anya!

- Szia Ashley! Mit keresel itt?

- Azért jöttem, mert nem hagyom magára apát.

- Eddig nem foglalkoztál vele, most se akarj! Menj el!

- Nem tilthatsz el a saját apámtól. És én majd foglalkozom vele, ha te nem tetted. –mondtam, majd felmentem. Apához mentem. Szörnyű volt látni, ahogy ott feküdt az ágyban. Meg sem mozdult, csak amikor közelebb mentem.

- Szia apa! –mondtam, már sírva.

- Szia kislányom!

- Hogy vagy?

- Nem valami jól, de gondolom Paul már mindent elmondott.

- Igen.

Leültem az ágya szélére. Egész délután el sem mozdultam onnan. Este 7-kor, amikor apa elaludt kilopóztam a szobából.

- Menj el Ashley! –„parancsolta” anyám.

- NEM! Nem megyek el. –s, ezzel bementem a szobámba.

Felhívtam Kellyt.

- Szia Kelly! Ne haragudj, hogy csak szó nélkül elmentem, de apa megbetegedett. Azt mondták, hogy csak pár hete van hátra és szeretnék itt lenni vele.

- Ohh, te jó ég, sajnálom. –mondta.

     Sikerült álomba szenderülnöm. Reggel arra keltem fel, hogy csönd van, ami kicsit szokatlan volt. Még apa aludt, ezért gondoltam elmegyek sétálni, kiszellőztetem a fejem. Rengetegen rám mosolyogtak, de én nem tudtam visszamosolyogni. Semminek sem tudtam örülni, állandóan apára gondoltam. Otthon, amikor nem apával voltam akkor olvastam vagy csak simán bámultam a semmibe. Nagyon rossz érzés volt. Louissal nem is találkoztam, az iskolát halasztottam. Ha telefonáltak nem vettem fel. Minek? Úgysem tudnék mit mondani nekik. Apával nagyon jó volt. Próbáltam kiélvezni minden percet. Nevedgéltünk egész nap, de valahogy apa faviccein még most sem tudtam nevetni. Sohasem ment. Közben persze Chris és Paul is volt apával. A szobában volt egy zongora. Én szoktam rajta játszani, amikor még kicsi voltam. Újból elkezdtem, láttam apán, hogy boldog, mosolygott. Csak zongoráztam. Egy hirtelen pillanatban apa teás csészéje a földön volt, s a tea kidőlt. Nem mertem belegondolni, pedig tudtam, hogy mi történt. Sírva fakadtam és bámultam őt. Ez nem lehet. A fekete kocsi a házunk előtt  állt. Kivitték apámat. A párnában fordultam és ordítottam. Louis bukkant fel. Próbált megvigasztalni, de tudta ő is, hogy semmi esélye. Ez olyan volt nekem, mintha elvesztenék magamból egy darabot. Apa már szinte a részem volt. Legjobb barátok voltunk. Miért voltam olyan hülye, hogy ott hagytam őket, csak mert nekem olyan kedvem volt, hogy elköltözöm. Miért kellett?

Pár nap múlva lesz a temetés. Addig csak sírtam, de Louis végig mellettem volt. Próbált nekem erőt adni kisebb-nagyobb sikerrel. A temetésen ott volt a One Dirction, Kelly, Lizzy, Nick és még sokan mások, apa munkatársai és barátai. Nagyon sok ember volt, sokan szerették apámat. A temetés alatt Louis kezét szorongattam és sírtam. Paul és Chris is megkönnyezte apát. Nagyon rossz volt látni, hogy Chrisnek apa nélkül kell felnőnie. Anya még csak nem is könnyezett. Hogy lehet ilyen szívtelen valaki? Nem bírom felfogni. Közelebb mentünk a koporsóhoz, Chris, Paul és én. Felvettük a földről a 3 oda készített fehér virágot, majd a koporsóra tettük. Jött egy fuvallat. Meleg volt és szeretet teljes, apa volt az, biztos vagyok benne. Sokan odajöttek és részvétüket nyilvánították, ami nagyon jól esett.  A temetés után hazamentem összepakoltam a cuccaimat, majd az igazi otthonomba mentem. Chris anyával maradt, Paul pedig összeköltözött Emmával. Ez a dolog örök sebet hagy az életemben. A dolgok kezdtek jóra fordulni. Visszamentem az iskolába, kiült a mosoly az arcomra. Egyre jobb lett minden.