32.rész: Vége

Sziasztok! Hát elkérkezett ennek a történetnek is a vége. Nagyon köszi, hogy olvastatok, köszönöm a feliratkozókat, a komikat meg a sok dícséretet, a bíztatást :) ezek mind nekem nagyon sokat jelentettek és jelentenek még ma is. Jó olvasást az utolsó részhez (:

Ashley szemszöge:

Megérkezett Harry, Lizzy és Zaida. Zaida szó szerint elsírta magát, olyan aranyos volt. Össze-vissza ölelgetett. Szerintem úgy fogta fel, hogy egy kisöccse született. Közben bejött az orvos is.

- Jó napot! Ha ma minden rendben lesz akkor holnap már haza is mehet. –mosolygott. –De most el kell vinnem a kis srácot.

- Rendben, de mikor láthatom újra? –kérdeztem.

- Holnap. –mosolygott vissza, majd még pár pillanatra a kezembe vehettem őt, de aztán az orvos elvitte.

Harryéknek menni kellett, viszont Zaida maradni akart. Louis se akart nagyon mozdulni mellőlem, de én ráparancsoltam, elvégre semmi sem pihent, mivel végig mellettem volt.

- Holnap reggelre itt leszek érted. –mosolygott majd megcsókolt.

- Szia. –integettem az ágyról.

- Pihenj nyugodtan, nem foglak zavarni. –mosolygott Zaida.

Nekem sem kellett több. Nyakig betakaróztam és már aludtam is. Csak reggel keltem fel, Zaida ugyanúgy ült mellettem, mint ahogy este láttam elalvás előtt. Éppen, hogy csak kinyitottam a szemeimet, de már Louis jött be az ajtón egy orvossal az oldalán.

- Jó reggelt! –köszönt. –Remélem, hogy elkészült, mert már nem kell itt lennie sokáig.

- Ami azt illeti még nem nagyon. –vigyorogtam.

- Akkor igyekezzen. –mosolygott az orvos, majd kiment az ajtón.

- Sziaaa. –csókolt meg Louis.

Kikeltem az ágyból, majd felvettem azt a ruhát, amit Louis hozott nekem. Gyorsan elkészültem, bepakoltunk, majd egy nővér kíséretében megnézhettük újra Jacob-ot, aki most már jöhetett is velünk haza. Szerencsére Louis mindenre gondolt, így neki is hozott ruhát. Amíg ő öltöztette én elrendeztem a papírjaimat és indultunk hazafelé. Idő közben észre sem vettem, hogy Zaida már nincs itt, nyilvánvaló, hogy iskolába ment, mivel már elkezdte félévben a gimit. Hazaérve senki sem volt sehol. A konyhapulton egy kis papírcetli volt, amin ez szerepelt:

„Gratulálunk! Éljetek szépen, békességben, mint a nagyok. Szeretünk titeket és ha valamire szükségetek van, a szomszédban vagyunk. Puszi”

Nem volt aláírva, de tudtuk, hogy kik állnak ennek a hátterében.

***

Én, Ashley Stewart pár éve még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer ez fog velem történni. Pár éve még csak egy kis senki voltam, akit mindenki csak kihasznált, de egy nap találkoztam egy szőke sráccal egy boltban, nekem sem kellett több. A barátnőm közelgő szülinapjára elhívtam, hogy énekeljen a híres bandával. Azonnal igent mondtak. Talán már érezték, hogy ennek még lesz jövője. Szerelembe estem. Szerettem a fiatal göndörkét, de ő nem szeretett annyira engem, hogy ellen tudjon állni más nőknek. Viszont sokat is köszönhetek neki, mivel ő volt az az ember, aki lehetővé tette számomra azt, hogy találkozzam a kedvenc focistámmal. Ennek ellenére a félre lépése miatt nagyon megharagudtam rá, a haragom elég sokáig is tartott, de mára már ez csak rossz emlék. Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, mert akárhány srác szembe jött velem, mindegyik megtetszett és nem bírtam parancsolni az érzéseimnek. Ebben az időben nem volt szükségem, senki másra, csak egy igaz jó barátra. A barátságunk már szinte testvériségbe ment át. Elég furcsa volt, amikor megcsókolt, de egyáltalán nem bántam, mert az a sok idő, amit vele töltöttem gyönyörű volt és igen beleszerettem. Egy ideig próbáltuk titkolni, de ez nem ment sokáig. Viszont őt igaz szerelemmel szerettem és szeretem a mai napig is. Már csak szálltunk a szerelem szárnyán. Majdnem minden tökéletes volt, ám akkor következett be az az időszak, ami számomra a legnehezebb volt. Az apukám elvesztése nagyon megviselt, mintha elvesztettem volna az egyik felemet. Anyám teljesen meggyűlölt, de mások szeretete elnyomta ezt a gyűlöletet a szívemben. A banda élete kicsit meginogott, sok volt a veszekedés, majdnem felbomlott az együttes, de aztán mégsem. Egy videoklipp volt az, ami mindenkit észhez térített. Megismerkedtem életem szerelmének a családjával és az egyik legszebb rész következett be az életemben. Megkérte a kezem. Igen. Ő. Louis. Kezdtem rájönni, hogy nem szabad feladni az álmokat, mert azok egyszer valóra vállnak. A nagy napom teljesen jól alakult. Minden lány életében ez a legfontosabb nap, ez nekem sem volt másképp. Majd rájöttek, hogy egy testben már kettő van. Igen, terhes lettem. Számomra ez egy csoda volt. Leszenvedtem a teljes 9 hónapot, közben feltűnt Niall húga, Zaida. Akinek anyja helyett is anyja voltam. Zayn-ék, Niall-ék és Liam-ék elköltöztek, de természetesen tartjuk velük a kapcsolatot. A nagy házban csak mi maradtunk. Azaz, Harry-ék, mi és Zaida. Eljött a nap, az a nap, amikor majdnem meghaltam. Igen. Képes lettem volna meghalni a kisfiamért, de ez szerencsére nem így alakult, amiért hálát adok az égnek. Született egy csodálatos kisfiunk, Jacob, aki mára már óvodába jár. Kis huncut és ravasz. Bármit megcsinál, hogy megkapja, amit akar. A szemeit az apjától örökölte, viszont, aki ránéz azt mondja, hogy olyan mint én.

The End

31.rész: Csoda

Sziasztok! Meghoztam az új részt! remélem hogy tetszeni fog. Várom a komikat :) *-*

Ashley szemszöge:

Május vége felé közeledünk. Szinte alig bírok járni a nagy hasam miatt. Egyre többet járom a kórházat Louis-val az oldalamon. Zaida úgy döntött, hogy az iskolát majd csak a következő évben kezdi el.

Egyik reggel próbáltam átfordulni az egyik felemről a másikra az ágyban, amikor hirtelen egy fájdalom belenyilalt a hasamba. Akkorát kiáltottam, hogy Louis és Zaida is azonnal mellettem termett.

- Mi a baj drágám? –kezdet Louis.

- Rettenetesen fáj a hasam. Nagyon gyanítom, hogy elfojt a magzatvíz.

Szerencsére egyikőjük sem esett kétségbe. Louis és Harry levittek az emeletről és befektettek az autó hátsó ülésére. Ők ketten beültek előre, mellém hátulra pedig Zaida és a fejemet az ölébe hajtottam. Louis padlógázzal hajtott egészen a kórházig, miközben engem hatalmas fájdalmak gyötörtek. Mire épp felértünk az emeletre megindult a szülés. A nőgyógyász azonnal kezelésbe vett és betolt a műtőbe. A nőgyógyászon kívül még egy orvos és vagy 3 nővér vett körbe. A fájdalmak kezdtek enyhülni, de mire teljesen elmúlt volna, már újra hatalmas fájdalmakká alakultak át. Az ablakon keresztül láttam, hogy Zaida, Louis és Harry kint izgulnak értem, közben megérkezett Lizzy is. az orvos azt mondta, hogy ne izguljak, minden rendben lesz. Ettől én még nem tudtam megnyugodni, csak próbáltam. Az orvos elég bágyadt, aggódó arccal nézett rám. Talán valami baj van? Folyamatosan nyilaltak belém a fájdalmak, amik egyszerre csak elmúltak és semmit sem láttam. Lehet, hogy meghaltam. Vagy talán a kisfiam életben maradt, én pedig meghaltam. Egyszerre minden megvilágosodott. Akkor mégsem haltam meg, de lehet hogy ez már a Mennyország. A hatalmas fájdalmak közepette gyerek sírásra lettem figyelmes. Azonnal a hasamra pillantottam, ami egyre csak „laposodott”. Ezek szerint.. Sikerült! Végre megláthattam azt a személyt, aki már 9 hónapja erre a napra vár. Az orvos egy kis manót nyújtott át. Gyönyörű volt. De amint megfoghattam már el is vették tőlem. Hosszú sípolást hallottam és az orvosok körülöttem fürgébben kezdtek mozogni a megszokottnál. Na, talán most tényleg baj van. Megint minden elsötétült. Már tapasztalatom volt ilyen dolgokba, elvégre már pár perce is megtörtént ilyen. Biztos megint felébredek. Ahogy észrevettem még sokáig nem keltem fel, bár nem is bánom mert csodálatos álmom volt. Louis, én és ő. Az akire már 9 hónapja várok. Sírásra lettem figyelmes. A fejemben erős lüktetést éreztem, valamint azt, hogy valaki a kezemet fogja. Nyitogatni kezdtem a szemem, illetve inkább csak pislákolni. Észre vettem, hogy valaki ül mellettem, de nem vette észre, hogy már felébredtem. Lehajtott fejjel ült, és ő volt az, aki a kezemet szorongatta. „Kérlek”, „gyere vissza” és hasonló szavak hagyták el a száját. Nem láttam az arcát. Mire elkezdtem rendesen hallani csak a sípolásra lettem figyelmes. Egyenletes ritmus. Akkor biztos minden rendben van. Az az illető egy pillanatra felnézett, én pedig megmozdultam és mosolyra húztam a szám, mivel felismertem. Kusza barna hajszálai a szemébe lógtak, úgy mint máskor, a csíkos pólót természetesen nem lehetett hanyagolni.

- Hát itt vagy. –szólt Louis és közelebb jött. –Vissza jöttél. –mosolygott, és megcsókolt.

- Nagyon szeretlek. –mosolyogtam és pár másodpercig csak bámultuk egymást, mint a tinik, akik először látják egymást. –Kérlek elmondod, hogy mi történt, és merre van a kisfiunk? –kezdtem.

- Megkezdődött a szülés, behoztunk a kórházba, és.. –sóhajtott. –Fel lépett pár komplikáció. Többször is elvesztetted az eszméleted és majdnem… belehaltál. –csordult ki egy könnycsepp a szeméből.

- Most már itt vagyok. És itt is maradok. –csókoltam meg. –És a kisfiunk merre van? –néztem rá kérdőn.

- Nagyon jól van. De egy baj van. Még nincs neve. –mosolygott és egy pillanatra aggodalom ült ki az arcára.

- Én már találtam ki egy nevet. –mosolyogtam –Jacob.

- Nagyon tetszik. –mosolygott.

Eközben egy nővér jött be a szobába.

- Jó napot! Már minden rendben? –kérdezte.

- Igen. Már csak a fejem fáj egy kicsit. –mosolyogtam.

- Akkor hozok egy fájdalomcsillapítót. –közeledett az ajtó felé.

- A kisfiamat mikor láthatom? –kérdeztem.

- Mindjárt behozom őt is. –mosolygott, nagyon kedves volt.

Megfogtam Louis kezeit összemosolyogtunk. A nővér pár perc múlva már vissza is jött, azzal a kis csodával a kezében. Azonnal a kezemet az arcomhoz kaptam és könnycseppek folytak végig az arcomon. Boldog voltam, életemben akkor voltam a legboldogabb. A nővér átnyújtotta Jacob-ot és végre a kezemben tarthattam. A fájdalomcsillapítót letette az asztalra, majd kiment.

- Nézd milyen gyönyörű. –mosolyogtam. –És olyan a szeme, mint a tiéd. –néztem Louis-ra, akinek épp olyan tengerkék szeme volt, mint Jacob-nak. Louis telefonált egyet Zaida-nak és Harryék-nek, akik elindultak a kórház felé. Átadtam Louis-nak Jacob-ot, én pedig bevettem a fájdalomcsillapítót.  

 

30.rész: Átmenet

Sziasztok! Itt az új "rész"! Tudom, hogy résznek nem mondható, de...

Ez csak ilyen kis átmeneti rész, ami elmondja, hogy mi történik a szereplőkkel pár hónap alatt, meg a terhesség alatt..

Ashley szemszöge:

Vacsora után sétálni mentünk. Már sötét volt, ezért szerencsére nem ismertek fel minket, főleg Louist. A parkban leültünk egy padra, odajött hozzánk egy kislány. Szőke haja volt, rávilágított a lámpa, ezért láttuk, szemei csillogtak.

- Sijastok! –szólt.

- Szia. –köszönt vissza Louis.

- Kéjhetek egy aláíjást?

- Persze. –mondta Louis és elővett egy tollat.

- Hol van az anyukád? –kérdeztem, miközben Louis aláírta a CD-t.

- Ott vár. –mutatott hátra, de nem volt ott senki. Vagy lehet, hogy csak azért nem láttam, mert sötét volt? Nem. Annyira nem volt sötét. Nagyon elgondolkozhattam, mert mire már észbe kaptam a kislány nem volt sehol.

Azért milyen érdekes, hogy a fiúknak nagyon , de nagyon fiatal rajongóik is vannak, ez a kislány is körülbelül 7 éves lehetett.

…

Teltek, múltak az napok, hónapok. A hasam egyre csak nőtt, egyre gyakrabban éreztem fájdalmat a hasamban, de kibírtam a kisfiam végett, ugyanis már kiderült, hogy fiú lesz, biztosan. Folyamatosan jártam a vizsgálatokra. Minden szépen rendben ment, amióta hazaérkeztünk a nászútról. Azóta már kitvaszodott, elteltek a hónapok. December és vele együtt a karácsony, január, február, március, április, május. Nagyon, de nagyon gyorsan. És most akkora a hasam, mintha megettem volna saját magamat. Járkálni alig bírok, csak ülök, meg fekszek egész nap. Már kezd jönni az az igazi melegség a városba, amire már régóta vártunk. Niall testvére, Zaida nagyon sokat segít nekem, mert amíg a többiek dolgoznak addig ő van velem otthon. Az iskolába nem vették fel, ezért otthon tanul. A srácok továbbra is koncerteznek és végzik a dolgukat. Kelly és Zayn, Liam és Kitty valamint Niall és Katy átköltöztek, a szomszéd házba, amit együtt vettek meg. Így a nagy házban már csak mi és Harryék maradtunk, meg persze Zaida, aki minden idejét itt tölti. Igazából a 20 éves fejemmel anyja helyett is anyja vagyok a 16 éves tinilánynak.